Budai Mónika vagyok, Budakeszin élek, két lányka édesanyja vagyok. Gyermekeim születése előtt kizárólag gazdasági pályán dolgoztam, üzletasszonyként saját céget vezettem. Racionális gondolkodásom mellett azonban mindig jelen volt az életemben a művészet, az alkotás.
2002-ben egy nagyon kedves ismerősöm révén jutottam el egy Ususi Reiki tanfolyamra, melyet Elke Pócza és Dr. Attila Pócza tartottak. Ez volt a kezdő lépés, amellyel az energiagyógyítás világába beléptem. Még abban az évben elvégeztem a Reiki második szintjét, valamint a Choa Kok Sui Mester nevéhez fűződő Prana energiagyógyítás tanfolyam első és második szintjét. Elke és Attila meghatározó irányt adott az életemnek, megnyílt egy új világ, egy olyan világ, amelyben otthon voltam, egy olyan világ, amelyben szerettem létezni. Az akkor Magyarországon elérhető tanfolyamokat mind elvégeztem, Elke és Attila vezetésével szívtam magamba az ismereteket, újabb és újabb szintjeit sajátíthattam el a prána gyógyításnak, ennek a csodálatos energetikai módszernek. Örök hála és köszönet ezért Choa Kok Sui Mesternek, valamint tanáraimnak, Elke és Dr. Attila Póczának!
2005 tavaszán abban az áldásban részesültem, hogy lehetőségem volt 12 magyar társammal együtt Németországban részt venni egy nagy, nemzetközi Arhatikus Yoga kurzuson, ahol négy napon át Master Choa Kok Sui vezetésével gyakorolhattuk az Arhatikus Yoga meditációt. Elmondhatatlan élményt jelentett, egyben a spirituális utam meghatározó mérföldköve is volt. Ezen a kurzuson kaptuk meg a lehetőséget társaimmal együtt, hogy közülünk kerülhessenek ki az első magyarországi prána energiagyógyítás oktatók. Nagy hálával és örömmel vállaltam és indultam el ezen az úton. Hivatalos engedélyemet 2005-ben kaptam meg, 4 társammal együtt kezdtük oktatni a prána energiagyógyítás első szintjét. Ekkortól vettem át Pócza Barbara munkáját is, az oktatók összefogását, a magyarországi szervezet irányítását, a felsőbb szintű tanfolyamok szervezését, a nemzetközi szervezettel való kapcsolattartást, Elke és Attila munkájának segítését.
2007 januárjában megszületett első kislányom, édesanya lettem, ennek minden édes terhével és kötöttségével, így feladataimat átadtam Aradi Zitának és Diósi Szilárdnak, akik egykor nagyon lelkes és elhivatott tanítványaim voltak. Mára vezető oktatók és a Prána Magyarország Egyesület alapító tagjai.
Majd néhány szép, de viharos év után, immár kétgyermekes anyukaként, újból itt vagyok. Biztos voltam benne, hogy visszatérek. Most jött el az ideje. Jó megosztani ezt a kincset, a tudást, amely mindenkié, ami lehetne mindennapi, mert valaha mindannyian ismertük és alkalmaztuk, csak az idők során elvesztettük. A cél is ez: legyen mindenkié, legyen sokunké!
Belső késztetés hajt, hogy átadjam a békémet, hitemet és mindazt a tudást, amit én kaptam Choa Kok Sui Mestertől, Elkétől és Attilától. Szeretném, ha megnyithatnék egy kis ablakot egy csodálatos világra mindazok számára, akik megtisztelnek azzal, hogy velem tartanak a prána energiagyógyítás tanfolyamon.
Szeretettel várok minden érdeklődőt!
