"Nem akkor érsz célhoz, ha mindent kimerítettél, hanem ha megtaláltad a kimeríthetetlent."
Hamvas Béla
Szeretettel köszöntelek Kedves Olvasó!
Gábornak hívnak, közel 25 éve foglalkozom tudatosan spiritualitással és ezen belül energiagyógyászattal. Talán minden két évtizeddel ezelőtt abban a jógatáborban kezdődött, ahol egy fejfájásra panaszkodó hölgyet kezelt meg egy társunk „kézrátétellel”. Akkor még nem tudtam, hogy az úriember nem egyszerűen udvarol és simogatja a hölgy fejét, hanem Reiki kezelést végez.
A következő években sok-sok energiagyógyász módszert próbáltam ki, és sok-sok különféle rendszerben működő segítővel ismerkedtem meg. Rengeteget beszélgettem velük és nagyon sokat tanultam tőlük. Mindegyik gyógyítónak megvoltak a maga sikerei és kudarcai is természetesen. Jómagam akkoriban éppen a Prananadi rendszerét tanulmányoztam behatóbban, és persze gyakoroltam is. Choa Kok Sui Mester módszerével 8 évvel ezelőtt találkoztam először, hála Molnár Gyula barátomnak, és „Mesteremnek”. Remélem ha olvassa ezeket a sorokat, nem fog megorrolni rám, ugyanis Ő nem szereti ha így szólítják :)
Azt figyeltem meg, hogy mindannyiunk fejében található egy „kapcsoló”, amit aktiválva, addig elképzelhetetlen perspektívák nyílhatnak meg számunkra. Kitárulhatnak előttünk az önmegismerés, az öngyógyítás és a személyiség-fejlődés végtelen univerzumai. És hogy felkapcsolod-e ezt a kapcsolót vagy sem, az már a Te döntésed. Bármit is keresel odakint a világban, igen nehezen fogod megtalálni, mert minden, minden benned van. Nos, én talán ennek a kapcsolónak a megtalálásában tudok segíteni.
A mai kor embere szinte csillapíthatatlan tudásszomjjal bír. Türelmetlen, mindent azonnal tudni akar és meg akar érteni. Folyamatosan gondolkodik, agyal. Ezért már-már az elménk rabszolgái vagyunk. És egy rabszolga nem tud pihenni, mert nem hagyják, hogy pihenjen. Szabadítsd hát fel magad, mert a világot nem a gondolkodás törvénye tartja életben, hanem a mozgás, a változás törvénye. A boldogság egyik titka igen egyszerű: mozogj többet, gondolkodj kevesebbet! De ez már egy másik történet...
Nagy-nagy szeretettel:
gábor
Telefon: +36 30 257 8793
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.
Weboldal: www.pranaklub.hu, www.pranatanfolyam.hu
