Műszaki végzettségem (mérnök-informatikus) ellenére mindig is érdekelt az ezotéria, a spiritualitás és a természetgyógyászat. Kerestem a nekem megfelelő utat, amit 2008-ban találtam meg.
Ekkor kerültem kapcsolatba Choa Kok Sui Mester tanításaival és a Prána energia gyógyítással. Azóta folyamatosan képzem magam, és egyre nagyobb sikereket érek el a gyógyításban.
Elsajátítottam a Prána energia gyógyítás 1., 2. és 3. szintjét, a Jógát az agyteljesítmény fokozására (Superbrain Yoga), valamint az Arhatikus jóga előkészítő szintjét. 2011 decemberében megkaptam a The Institut for Inner Sciences engedélyét ennek a csodálatos módszernek az oktatására.
Mostantól tehát nem csak a gyógyulni vágyó, vagy egészségüket megőrizni akaró embereket várom nagy szeretettel, hanem azokat is, akik kíváncsi érdeklődők, spirituális útkeresők, vagy akik a gyógyításra elhivatottságot éreznek.
Prána energia gyógyítás 1. szint, valamint „Jóga az agyteljesítmény fokozására” tanfolyamok szervezését elsősorban Nógrád megyében, illetve Balassagyarmat 60 kilométeres körzetében tervezem. Minden jelentkezőt nagy szeretettel várok!
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.
Telefon: 06 30 252 2784
